Archívum: Térinformatika Kategória

Róma újratöltve a Google Earthben

Alig egy hónapja jelentették be a hajdani Róma rekonstrukciójával foglalkozó szervezetek, hogy összeállnak, és modelljeiket elérhetővé teszik a Google Earth  rétegén a nagyközönségnek.  A fanfárok nem sokáig szóltak, hiszen a részletes, nagy poligonszámú objektumok, olyan nagy erőforrást igényeltek a felhasználók gépein, hogy az már az élvezhetőség kárára ment.

Az Ancient Rome poligonszámát 10-100 ezer közé teszik, míg az átlagos Google Earth modellek csak pár ezer poligonból állnak. A nagy poligon szám következtében, a gyors számítógépeknek (Mac-book pro) is több mint negyed órába telet a betöltés. Így nem csoda, hogy sok embernek kiábrándító volt az első virtuális találkozás az ókori Rómával.

A modellek poligon számát ezért a most debütáló változatban lecsökkentették, így az újratöltött ókori Róma réteg valamivel felhasználó barátabb lesz, de az ajánlott konfiguráció még így se mondható szerénynek.

Dual-Core 2.0GHz CPU + 3 GB RAM + High End GPU 512 MB memóriával.

A fenti erőforrás igénnyel rendelkező számítógépek biztos, hogy nincsenek minden iskolában, így kérdéses, hogy a Google a történelmi réteghez fűződő oktattatási reményei mennyire válnak valóra.

Az ókor Róma réteg ajánlott bekapcsolási sorrendje:

  1.  Kikapcsolni az összes réteget.
  2.  bekapcsolni a Gallery mappában  Ancient Rome 3D réteget.
  3.  Beírni a Rómát a felső kereső mezőbe, majd odarepülve addig zoomolni, amíg nem látjuk a sárga ikonokat.
  4.  Meg kell nyitni a az ikonra való kattintással az épület adatlapját.
  5. Az épületek adatlapján alul találunk  3 hivatkozást   „Download Terrain” (terep letöltése); „Ancient Roman Landmarks (250 buildings)” (Az ókori Róma  nevezetessége 250 épület); és a harmadik  Ancient Roman Buildings (5000+ buildings) – Ókori római épületek (5000 feletti épületszámmal). Itt először a terepet kell betölteni.
  6.  A terep betöltése után a 250 nevezetes római építményt kell betölteni.
  7. A legalsó linkre már sak atomerőművel és kellő türelemmel rendelkezők klikkeljenek.

Felhsznált források:
Google Earth Blog
Ogle Earth

Róma újjáéled a Google Earth programban

Róma hajdani dicsősége újra éled. A látogatóknak ismét lehetőségük lesz a számítógép képernyőjén keresztül 3 dimenzióban megtekinteni a Forum Romanorumot a Colosseumot.

A rekonstrukció hajtómotorját a Google Earth ingyenes alkalmazása fogja képezni, a rekonstrukció középpontjában a Róma legmarkánsabb épülete, a Colosseum áll és a tőszomszédságában lévő Forum Romanorum.

A számítógépes modell, amely több mint 6700 objektumból áll, a város virágkorát mutatja be a 320-as állapotnak megfelelően, Nagy Konstantin uralkodása alatt. Róma lakossága ekkor körülbelül egy millió fő volt, amely megfelel Budapest lakosságának az 1900-as években.

A projektet a Google fejleszti Rome Reborn Project (Rome Reborn) and Past Perfect Productions (Rewind Rome) projektekkel közösen. A számítógépes grafika alapja a Roman Civilisation múzeumban található 1933 és 1974 között régészek által készített “plastico di Roma antica” plasztik modell.

Bernard Frischer a Rome Reborn Project vezetője szerint: „A projekt tudósok, építészek és művészek reneszánsz óta, ötszáz éve folyó kutatása, akik leírásokkal, térképekkel és képekkel próbálták restaurálni az ókori romokat.” … „A Google Earthel kötött partnerség egy újabb lépcsőfok a rekonstrukcióban”Róma az első ókori város, amely láthatóvá válik a Google Earthben 3 dimenzióban. A modell sokféle információt nyújt a diákoknak, a történészeknek és mindenki számára, aki érdeklődik a Róma és a római birodalom iránt.

A Réteg még egyenlőre nem elérhető a Googelben.

Forrás: Google Blog

3d modell a római kori Kölnről

Régészek, tudósok és programozok csapata megalkotta a római kori Köln (Cologne) 3-dimenziós modelljét. A program célja hogy a látogatók körbejárhassák a 2000 éves várost, a római birodalom egyik legfontosabb északi hídfőjét.

A várost Julius Caesar hódította meg időszámításunk előtt 38-ba a Gallokat leigázó hadjárat során. A Rajna partján álló gall alapítású várost Krisztus után 50-ben újraalapítják a rómaiak és a megtiszteltető colonia rangot - Colonia Claudia Ara Agrippinensium - adományoznak neki. A város kedvező fekvésének köszönhetően hamar kereskedelmi központtá válik és ezt a státuszát a mai napig híven őrzi.

KRómai köln capitoliumi templom

A látványos alkalmazás a honlapján lehetséges lesz a várost körbejárni, gyönyörködni az impozáns masszív városfalban, megcsodálni a monumentális városkapukat, a Capitoliumi triásznak szentelt 40 méter magas templomot, valamint a fórumot a félköríves porticusszal és a proconsuli palotával.

A munka három éve folyik a Archaeology Institute at the University of Cologne, a Köln International School of Design (KISD, a University of Applied Sciences, the University of Potsdam’s Hasso Plattner Institute (HPI) és a and Cologne’s Romano-Germanic Museum közreműködésével

A modellezés 2008 októberében fejeződött be, a szakmai közönség előtt október 20.-25. között megrendezésre kerülő VSMM (Virtual Systems and MultiMedia) konferencián debütált. A project renderelt nagyméretű képeit november 1.-én a nagyközönség is megtekintethette a Köln International School of Design intézetben.

A projekt honlapja

Képek letöltése Zipelt formátumban

Pompeii és Herculaneum a legnagyobb felbontású légifotókon

2008 július 15-én a Google frissítette műhold és légifotó képeit. Így a Google által definiált legnagyobb felbontásban csodálhatjuk meg a híres romváros, Pompeii épületeit. A most felkerült képek 2007. szeptember 13-án készültek. Pompeii mellett, a közelben lévő nem kevésbé híres Herculaneum is hasonló nagy felbontású képeket kapott.

A mostani frissítésnek jócskán van magyar vonatkozása is. Az ország egészére kiterjedő 2,5m.-es felbontású alap műholdkép frissítés történt. Így feltehetőleg, ha homályosan is, de mindenki megtalálhatja saját házát, lakását. A frissités látható a Google maps-on és a Google Earth-ben is.

Kocsikázunk az új Google Earth pluginnal a Nagyvilágban.

A tegnap bejelentett új google Pluginnak egy bájos használati esetét mutatta be a Google. Egy kis autóval és a billentyűzet segítségével a világban bárhol kocsikázhatunk, miután letöltöttük az új plugint.

Kocsikázunk az új Google Earth pluginnal

A Google mostani húzása hasonló a Google Earthben megvalósított repülőgép szimulátorhoz, amivel a játékosan összekapcsolta a térinformatikát a szórakozással. Alapjába véve a Google ezt a kis alkalmazást hasonló céllal tervezhette, de az ötletben és megvalósításban ott rejlik egy komolyabb műemlékvédelmi és kulturális örökségvédelmi bemutatás lehetősége is.

link:
http://www.google.com/earth/plugin/examples/milktruck/

Google Earth böngésző plugin első benyomások

Pár órája jelent meg a Google 3d megjelenítést támogató pluginja. Erre a böngésző bővítményre már régóta vártam a 3d-s objektumaim miatt. Megjelenésével beigazolódott félelmem is, hogy a Google egy vékony klienst fog alkalmazni, vagyis nem a felhasználó gépére hárul a feldolgozás folyamata. Az összes állomány a Google Szerverei dolgozzák fel és küldik a böngésző felé, szemben a Google Earth szoftverrel, ami a felhasználó gépén rendereli le a képet. Ennek következtében az új böngésző plugin a Google szerverein át közvetve képtelen feldolgozni a fotogrammetriai mérés nagyszámú vektoros adatát. A rendszer elkezdi feldolgozni a vektoros adatokat, de a folyamat megáll. A feldolgozott adatok is csalnak, számtalan helyen tapasztaltam elrajzolást. Az elrajzolás a Google által Aquincum környékén használt SRTM-hez viszonyítva jelentéktelen, de a fotogrammetriai deciméteres pontosságnak és láthatósági szempontból is szörnyű nagy.

A másik hiányossága a pluginnak, hogy a Google Earthben definiált mátrixos felépítésű photoOvrelay-t sem kezeli. A Flash-es StreetView-t és az új Flash-es API figyelve, lehetséges, hogy a PhotoOverlayt lassan Flash objektumok fogják felváltani, de ez még a jövő zenéje.

A fentiek ellenére a most kiadott böngésző bővítmény igen jól használható alacsony poligonszámú textúrázott objektumok megjelenítésére. Feltehetőleg a szerver már csak a lerenderelt képet küldi le a kliensnek, a kliens pedig a plugin révén a böngészőt megkerülve küldi a szervernek a felhasználó aktuális látómezőjét.

Következő oldal »

Google maps PAQ a GOOGLE EARTH felületén HOSTING ABC logo