Archívum: régészet Kategória

Róma újjáéled a Google Earth programban

Róma hajdani dicsősége újra éled. A látogatóknak ismét lehetőségük lesz a számítógép képernyőjén keresztül 3 dimenzióban megtekinteni a Forum Romanorumot a Colosseumot.

A rekonstrukció hajtómotorját a Google Earth ingyenes alkalmazása fogja képezni, a rekonstrukció középpontjában a Róma legmarkánsabb épülete, a Colosseum áll és a tőszomszédságában lévő Forum Romanorum.

A számítógépes modell, amely több mint 6700 objektumból áll, a város virágkorát mutatja be a 320-as állapotnak megfelelően, Nagy Konstantin uralkodása alatt. Róma lakossága ekkor körülbelül egy millió fő volt, amely megfelel Budapest lakosságának az 1900-as években.

A projektet a Google fejleszti Rome Reborn Project (Rome Reborn) and Past Perfect Productions (Rewind Rome) projektekkel közösen. A számítógépes grafika alapja a Roman Civilisation múzeumban található 1933 és 1974 között régészek által készített “plastico di Roma antica” plasztik modell.

Bernard Frischer a Rome Reborn Project vezetője szerint: „A projekt tudósok, építészek és művészek reneszánsz óta, ötszáz éve folyó kutatása, akik leírásokkal, térképekkel és képekkel próbálták restaurálni az ókori romokat.” … „A Google Earthel kötött partnerség egy újabb lépcsőfok a rekonstrukcióban”Róma az első ókori város, amely láthatóvá válik a Google Earthben 3 dimenzióban. A modell sokféle információt nyújt a diákoknak, a történészeknek és mindenki számára, aki érdeklődik a Róma és a római birodalom iránt.

A Réteg még egyenlőre nem elérhető a Googelben.

Forrás: Google Blog

Virtuális Róma: Gladiátorok újra harcolnak a Colosseumban

Az olasz főváros, Róma elindította új virtuális túráit gladiátorokkal, Veszta szüzekkel és nézőkkel telt lelátókkal.  Régészek, építészek, történészek és grafikusok segítségével megalkottak egy virtuális Rómát. 

Veszta szüzek, tigrisekkel viaskodó véres gladiátorok, és egy pocakos tógába öltözött idegenvezető a fő látványossága a csúcstechnológiának, amelynek célja, hogy bemutassa a hajdani Római fővárost.

3D Rewind Rome projekt ebben a hónapban nyílik meg Rómában látótávolságra a Colosseumtól, amely a színhelye volt a gladiátorok élet-halál harcának és a rabszolgák és vadállatok küzdelmének.

Régészek, építészek, történészek és grafikusok segítségével megalkottak egy virtuális Rómát.

A videojátékokon és Hollywoodi animációkon alapuló technológiával álmodták újra, hogy milyen volt az élet a templomokban, az ünnepeken és a fórumon a város virágkorában Kr.u. 310-ben, Maxtenius császár uralkodása alatt.

A gladiátor jelenetek, a grafitikkel borított falak között 60 000 virtuális karakter célja, hogy bepillantást kapjanak, a látogatok a Caput Mundiról az ókori világ központjáról.
„Most egész Róma a lábaid előtt hever” mondja Sapientus, a kövér, kopaszodó 3D-s virtuális modell idegenvezetője. A turisták a virtuális idegenvezetővel megnézhetik a zajongó szenátus ülését, a plebsz mindennapos életét a  Suburra területén, valamint bepillantást nyerhetnek   a Veszta szüzek megszentelt területére.
A Rewind Rome történelmi hitelességét a bemutatás helyszíne is növeli. „Amikor mi kiástuk a romterületet, barakkok maradványait találtunk, ahol a gladiátorok élhettek és edzettek, és ahonnét földalatti alagúton átvonultak a Colosseumba,” mondta John Myers a fejlesztésért felelős csúcstechnikájú szórakoztató cég brit ügyvezető igazgatója. „A cél, hogy segítsük a turistáknak megismerni a romokat, mert  a régészeti helyeket megtekintve gyakran nehezen tudják értelmezni a látottakat.”

A 3D Rewind Rome a Colosseum közelében, a Via Capo d’Africa 5. szám alatt tekinthető meg November 20.-tól. A kiállításra a www.3drewind.com, olasz, angol nyelvű honlapon lehet jelentkezni.

forrás:
Telegraph.co

3d modell a római kori Kölnről

Régészek, tudósok és programozok csapata megalkotta a római kori Köln (Cologne) 3-dimenziós modelljét. A program célja hogy a látogatók körbejárhassák a 2000 éves várost, a római birodalom egyik legfontosabb északi hídfőjét.

A várost Julius Caesar hódította meg időszámításunk előtt 38-ba a Gallokat leigázó hadjárat során. A Rajna partján álló gall alapítású várost Krisztus után 50-ben újraalapítják a rómaiak és a megtiszteltető colonia rangot – Colonia Claudia Ara Agrippinensium – adományoznak neki. A város kedvező fekvésének köszönhetően hamar kereskedelmi központtá válik és ezt a státuszát a mai napig híven őrzi.

KRómai köln capitoliumi templom

A látványos alkalmazás a honlapján lehetséges lesz a várost körbejárni, gyönyörködni az impozáns masszív városfalban, megcsodálni a monumentális városkapukat, a Capitoliumi triásznak szentelt 40 méter magas templomot, valamint a fórumot a félköríves porticusszal és a proconsuli palotával.

A munka három éve folyik a Archaeology Institute at the University of Cologne, a Köln International School of Design (KISD, a University of Applied Sciences, the University of Potsdam’s Hasso Plattner Institute (HPI) és a and Cologne’s Romano-Germanic Museum közreműködésével

A modellezés 2008 októberében fejeződött be, a szakmai közönség előtt október 20.-25. között megrendezésre kerülő VSMM (Virtual Systems and MultiMedia) konferencián debütált. A project renderelt nagyméretű képeit november 1.-én a nagyközönség is megtekintethette a Köln International School of Design intézetben.

A projekt honlapja

Képek letöltése Zipelt formátumban

Elhunyt Póczy Klára

Életének 86. évében, rövid, súlyos betegséget követően elhunyt Póczy Klára régész – tájékoztatott Zsidi Paula, a Budapesti Történeti Múzeum Aquincumi Múzeumának igazgatója.

A nemzetközi hírű kutató neve elválaszthatatlanul összefügg a főváros római kori örökségének feltárásával, népszerűsítésével, s a feltárások eredményeit bemutató Aquincumi Múzeummal, amelyhez több mint fél évszázados munkássága szinte mindvégig kötötte. …
forrás: FigyelőNet

Kiássák Velence ősét


Műholdképek segítségével olasz tudósok lokalizálták a hajdan Velencét megalapító római várost, Altinumot. A képen tisztán kivehető a felszín alatt egy métere fekvő kiterjedt város, amely Velencétől 7 mérföldre, északra kezdődig és elnyúlik egészen a Marco Polo repülőtérig.

A körvonalakból felismerhetőek az utcák, a terek, a templomok és a színház, valamint az amfiteátrum és a csatornák, amelyek jól jelzik a város hajdani nagyságát.

A történészek szerint a város az Adria egyik legjelentősebb kereskedelmi és tengerészeti központja volt és valamikor az V.-VI. században néptelened el, a Hun illetve a Longobárd invázió idején. A városlakok a barbárok támadása elől a védettebb szigeteken és a lagúnákban,a későbbi Velence területén  kerestek menedéket, ahova a város köveinek jó részét elhordták.

A területet a közeljövőben a Velencei és Paduai egyetem közösen fogja majd feltárni.

1300 év után újra Víz fog folyni Antoninus Nympheumjából Sagalassosban

Antoninus Nyphaeumja az egyik legjobban fennmaradt ókori díszkút, amely Törökországban fekvő ókori Sagalassost díszítette. A kút valamikor Marcus Aurelius uralkodása alatt Kr.u 161-180 között épült. Magassága 10m, szélessége 30m. A kút minden egyes centimétere gazdagon faragott, aediculakkal. szobrokkal, reliefekkel díszített. A kutat és a várost egy VI századi földrengés után még újjá építették, de egy VII. századi földrengés ismét elpusztította, a várossal együtt. A város helyén nem épült modern város így köveit nem hordták el és nem építetteSagalassos Antoninus Nyphaeumja rekonstráltk rá.

Sagalassos Nymheum

Az ásatások 1990-től folynak a területen a belgiumi Katholieke Universiteit Leuven egyetem részéről Marc Waelkens vezetésével. A nymphaeum rekonstrukciója várhatóan 2010-re készül el, és ígérik, hogy ismét víz fog benne zubogni.

<Sagalassos Antoninus Nyphaeumja rekonstrált

Sagalassosban a nyphaeum mellet számos ritka értékes épület is található, amely szintén rekonstruálásra vár. Hogy a római Pisidia tartomány legnagyobb városának mikor készül el a teljes feltárása és az esetleges rekonstrukciók, azt még jelen pillanatban nem lehet megmondani.

Képek forrási és további információk:
Sagalasos régészeti project
Stoa kép galéria

« előző oldalkövetkező oldal »

Google maps PAQ a GOOGLE EARTH felületén HOSTING ABC logo