Elhunyt Póczy Klára

Életének 86. évében, rövid, súlyos betegséget követően elhunyt Póczy Klára régész – tájékoztatott Zsidi Paula, a Budapesti Történeti Múzeum Aquincumi Múzeumának igazgatója.

A nemzetközi hírű kutató neve elválaszthatatlanul összefügg a főváros római kori örökségének feltárásával, népszerűsítésével, s a feltárások eredményeit bemutató Aquincumi Múzeummal, amelyhez több mint fél évszázados munkássága szinte mindvégig kötötte. …
forrás: FigyelőNet

Kiássák Velence ősét


Műholdképek segítségével olasz tudósok lokalizálták a hajdan Velencét megalapító római várost, Altinumot. A képen tisztán kivehető a felszín alatt egy métere fekvő kiterjedt város, amely Velencétől 7 mérföldre, északra kezdődig és elnyúlik egészen a Marco Polo repülőtérig.

A körvonalakból felismerhetőek az utcák, a terek, a templomok és a színház, valamint az amfiteátrum és a csatornák, amelyek jól jelzik a város hajdani nagyságát.

A történészek szerint a város az Adria egyik legjelentősebb kereskedelmi és tengerészeti központja volt és valamikor az V.-VI. században néptelened el, a Hun illetve a Longobárd invázió idején. A városlakok a barbárok támadása elől a védettebb szigeteken és a lagúnákban,a későbbi Velence területén  kerestek menedéket, ahova a város köveinek jó részét elhordták.

A területet a közeljövőben a Velencei és Paduai egyetem közösen fogja majd feltárni.

1300 év után újra Víz fog folyni Antoninus Nympheumjából Sagalassosban

Antoninus Nyphaeumja az egyik legjobban fennmaradt ókori díszkút, amely Törökországban fekvő ókori Sagalassost díszítette. A kút valamikor Marcus Aurelius uralkodása alatt Kr.u 161-180 között épült. Magassága 10m, szélessége 30m. A kút minden egyes centimétere gazdagon faragott, aediculakkal. szobrokkal, reliefekkel díszített. A kutat és a várost egy VI századi földrengés után még újjá építették, de egy VII. századi földrengés ismét elpusztította, a várossal együtt. A város helyén nem épült modern város így köveit nem hordták el és nem építetteSagalassos Antoninus Nyphaeumja rekonstráltk rá.

Sagalassos Nymheum

Az ásatások 1990-től folynak a területen a belgiumi Katholieke Universiteit Leuven egyetem részéről Marc Waelkens vezetésével. A nymphaeum rekonstrukciója várhatóan 2010-re készül el, és ígérik, hogy ismét víz fog benne zubogni.

<Sagalassos Antoninus Nyphaeumja rekonstrált

Sagalassosban a nyphaeum mellet számos ritka értékes épület is található, amely szintén rekonstruálásra vár. Hogy a római Pisidia tartomány legnagyobb városának mikor készül el a teljes feltárása és az esetleges rekonstrukciók, azt még jelen pillanatban nem lehet megmondani.

Képek forrási és további információk:
Sagalasos régészeti project
Stoa kép galéria

Pompeii és Herculaneum a legnagyobb felbontású légifotókon

2008 július 15-én a Google frissítette műhold és légifotó képeit. Így a Google által definiált legnagyobb felbontásban csodálhatjuk meg a híres romváros, Pompeii épületeit. A most felkerült képek 2007. szeptember 13-án készültek. Pompeii mellett, a közelben lévő nem kevésbé híres Herculaneum is hasonló nagy felbontású képeket kapott.

A mostani frissítésnek jócskán van magyar vonatkozása is. Az ország egészére kiterjedő 2,5m.-es felbontású alap műholdkép frissítés történt. Így feltehetőleg, ha homályosan is, de mindenki megtalálhatja saját házát, lakását. A frissités látható a Google maps-on és a Google Earth-ben is.

Nyílt nap Brigetioban a Vásártéren

2008 július 16.-án a Brigetioval kapcsolatos ástatásokba kaphatunk betekintést a Vásártéren 14 órakor Dr Borhy László ásatás vezető régész vezetésével.

15.30-tól a Klapka György múzeumban Sebő Ferenc régészeti tárgyú légifotóiból nyílik kiállítás.

További információk

Iason hajója újra úton

Hat év tervezés és előkészítés után Volosból, az ókori Iolkoszból kifutott a legendás Argo hajó másolata. Az Argo a görög mitológiai leghíresebb hajója, amely Iasont és az Argonautákat szállította az arany gyapjú keresésekor.

Argo

A hajót bronzkori eszközökkel építették, felépítéséhez mintául i.e. XIV. századból való mükénéi vázákat használtak fel.

Argo

A replika szombaton indult 50 fős legénységgel, ami 27 európai uniós tagország polgáraiból tevődik össze polgáraiból tevődik össze Az expedíció az Argonauták útját kívánta újra bejárni és eljutni Örmény országba, azonban mivel nem tudták garantálni a hajó biztonságos átjutását a Boszporuszon, ezért az örmény célállomás helyett Velencét választották. Velencéig az út 1200 tengeri mérföld (2222 km). A hajó egy nap maximum 20 tengeri mérföldet (36km) tud megtenni, így a hajó befutását Velencébe Augusztus 12.-ére tervezik.

Források:
Yahoo News
Ethnos
Reuters Video

« Előző oldalKövetkező oldal »

Google maps PAQ a GOOGLE EARTH felületén HOSTING ABC logo