Róma újratöltve a Google Earthben

Alig egy hónapja jelentették be a hajdani Róma rekonstrukciójával foglalkozó szervezetek, hogy összeállnak, és modelljeiket elérhetővé teszik a Google Earth  rétegén a nagyközönségnek.  A fanfárok nem sokáig szóltak, hiszen a részletes, nagy poligonszámú objektumok, olyan nagy erőforrást igényeltek a felhasználók gépein, hogy az már az élvezhetőség kárára ment.

Az Ancient Rome poligonszámát 10-100 ezer közé teszik, míg az átlagos Google Earth modellek csak pár ezer poligonból állnak. A nagy poligon szám következtében, a gyors számítógépeknek (Mac-book pro) is több mint negyed órába telet a betöltés. Így nem csoda, hogy sok embernek kiábrándító volt az első virtuális találkozás az ókori Rómával.

A modellek poligon számát ezért a most debütáló változatban lecsökkentették, így az újratöltött ókori Róma réteg valamivel felhasználó barátabb lesz, de az ajánlott konfiguráció még így se mondható szerénynek.

Dual-Core 2.0GHz CPU + 3 GB RAM + High End GPU 512 MB memóriával.

A fenti erőforrás igénnyel rendelkező számítógépek biztos, hogy nincsenek minden iskolában, így kérdéses, hogy a Google a történelmi réteghez fűződő oktattatási reményei mennyire válnak valóra.

Az ókor Róma réteg ajánlott bekapcsolási sorrendje:

  1.  Kikapcsolni az összes réteget.
  2.  bekapcsolni a Gallery mappában  Ancient Rome 3D réteget.
  3.  Beírni a Rómát a felső kereső mezőbe, majd odarepülve addig zoomolni, amíg nem látjuk a sárga ikonokat.
  4.  Meg kell nyitni a az ikonra való kattintással az épület adatlapját.
  5. Az épületek adatlapján alul találunk  3 hivatkozást   „Download Terrain” (terep letöltése); „Ancient Roman Landmarks (250 buildings)” (Az ókori Róma  nevezetessége 250 épület); és a harmadik  Ancient Roman Buildings (5000+ buildings) – Ókori római épületek (5000 feletti épületszámmal). Itt először a terepet kell betölteni.
  6.  A terep betöltése után a 250 nevezetes római építményt kell betölteni.
  7. A legalsó linkre már sak atomerőművel és kellő türelemmel rendelkezők klikkeljenek.

Felhsznált források:
Google Earth Blog
Ogle Earth

Aquincum Polgárváros térinformatikai feldolgozása a HUNGIS szakdolgozat pályazatán külön díjat kapott

A honlaphoz kapcsolódó diplomamunka (Aquincum Polgárváros térinformatikai feldolgozása) a HUNGIS Alapítvány 2008. évi diplomaterv- és szakdolgozat-pályázatán a Varinex Informatikai Zrt különdíját nyerte el.

Recenziók:
HUNGIS
Gábor Dénes Főiskola

Renoválni kezdik a végveszélyben lévő Pompeiit

Régészek hamarosan nekikezdenek egy nagyszabású restaurációs munkához, hogy Pompeii eddig elzárt részét megnyitva megháromszorozzák a Turisták által látogatható területet. A rommező kétharmadán, amely jelenleg le van zárva, 1500 házat, boltot és templomot tekinthet meg a Pompeiibe özönlő 2,5 millió látogató.

Júliusban az olasz kormányhatóságok egy évig tartó szűkség állapotot jelentettek be a jóvátehetetlen károkat okozó vandalizmusok, fosztogatások, hibás vezetési döntések és az alulfinanszírozás miatt.

elhanyagolt pompeii

A következő 2 évben a város építési területté válik, mondta  a héten Renato Profili a szűkség állapotban kinevezett főbiztos.
Porfilinek, aki korában a közelben fekvő Nápoly egyik elöljárója volt, megvan a szükséges befolyása, hogy a hírhedt olasz bürokráciát megkerülve megmentse és felfejlessze a világhírű ókori várost.

Villák, középületek, városfalak újulnak meg és épülni fog egy új múzeum is, ami arra lesz hivatott, hogy a turisták elől jelenleg elzárt 12000 szobrot, urnát, mozaikokat és bronz tárgyakat befogadja.

Forrás:
Telegraph.co.uk

Aktiválták az új romát ábrázoló réteget a Google Earthben

A tegnapi bejelentés után, ma éjjel aktiválták az új ókori romával foglalkozó Google Earth tematikus linket. A megjelenítés minősége és az alkalmazott technológia a 3D Berlinhez hasonló.

Google Earth új ókori réteggel foglakozó temetikus rétege

 

Róma újjáéled a Google Earth programban

Róma hajdani dicsősége újra éled. A látogatóknak ismét lehetőségük lesz a számítógép képernyőjén keresztül 3 dimenzióban megtekinteni a Forum Romanorumot a Colosseumot.

A rekonstrukció hajtómotorját a Google Earth ingyenes alkalmazása fogja képezni, a rekonstrukció középpontjában a Róma legmarkánsabb épülete, a Colosseum áll és a tőszomszédságában lévő Forum Romanorum.

A számítógépes modell, amely több mint 6700 objektumból áll, a város virágkorát mutatja be a 320-as állapotnak megfelelően, Nagy Konstantin uralkodása alatt. Róma lakossága ekkor körülbelül egy millió fő volt, amely megfelel Budapest lakosságának az 1900-as években.

A projektet a Google fejleszti Rome Reborn Project (Rome Reborn) and Past Perfect Productions (Rewind Rome) projektekkel közösen. A számítógépes grafika alapja a Roman Civilisation múzeumban található 1933 és 1974 között régészek által készített “plastico di Roma antica” plasztik modell.

Bernard Frischer a Rome Reborn Project vezetője szerint: „A projekt tudósok, építészek és művészek reneszánsz óta, ötszáz éve folyó kutatása, akik leírásokkal, térképekkel és képekkel próbálták restaurálni az ókori romokat.” … „A Google Earthel kötött partnerség egy újabb lépcsőfok a rekonstrukcióban”Róma az első ókori város, amely láthatóvá válik a Google Earthben 3 dimenzióban. A modell sokféle információt nyújt a diákoknak, a történészeknek és mindenki számára, aki érdeklődik a Róma és a római birodalom iránt.

A Réteg még egyenlőre nem elérhető a Googelben.

Forrás: Google Blog

Virtuális Róma: Gladiátorok újra harcolnak a Colosseumban

Az olasz főváros, Róma elindította új virtuális túráit gladiátorokkal, Veszta szüzekkel és nézőkkel telt lelátókkal.  Régészek, építészek, történészek és grafikusok segítségével megalkottak egy virtuális Rómát. 

Veszta szüzek, tigrisekkel viaskodó véres gladiátorok, és egy pocakos tógába öltözött idegenvezető a fő látványossága a csúcstechnológiának, amelynek célja, hogy bemutassa a hajdani Római fővárost.

3D Rewind Rome projekt ebben a hónapban nyílik meg Rómában látótávolságra a Colosseumtól, amely a színhelye volt a gladiátorok élet-halál harcának és a rabszolgák és vadállatok küzdelmének.

Régészek, építészek, történészek és grafikusok segítségével megalkottak egy virtuális Rómát.

A videojátékokon és Hollywoodi animációkon alapuló technológiával álmodták újra, hogy milyen volt az élet a templomokban, az ünnepeken és a fórumon a város virágkorában Kr.u. 310-ben, Maxtenius császár uralkodása alatt.

A gladiátor jelenetek, a grafitikkel borított falak között 60 000 virtuális karakter célja, hogy bepillantást kapjanak, a látogatok a Caput Mundiról az ókori világ központjáról.
„Most egész Róma a lábaid előtt hever” mondja Sapientus, a kövér, kopaszodó 3D-s virtuális modell idegenvezetője. A turisták a virtuális idegenvezetővel megnézhetik a zajongó szenátus ülését, a plebsz mindennapos életét a  Suburra területén, valamint bepillantást nyerhetnek   a Veszta szüzek megszentelt területére.
A Rewind Rome történelmi hitelességét a bemutatás helyszíne is növeli. „Amikor mi kiástuk a romterületet, barakkok maradványait találtunk, ahol a gladiátorok élhettek és edzettek, és ahonnét földalatti alagúton átvonultak a Colosseumba,” mondta John Myers a fejlesztésért felelős csúcstechnikájú szórakoztató cég brit ügyvezető igazgatója. „A cél, hogy segítsük a turistáknak megismerni a romokat, mert  a régészeti helyeket megtekintve gyakran nehezen tudják értelmezni a látottakat.”

A 3D Rewind Rome a Colosseum közelében, a Via Capo d’Africa 5. szám alatt tekinthető meg November 20.-tól. A kiállításra a www.3drewind.com, olasz, angol nyelvű honlapon lehet jelentkezni.

forrás:
Telegraph.co

Következő oldal »

Google maps PAQ a GOOGLE EARTH felületén HOSTING ABC logo