Archívum március 6th, 2008

Lefkadai Sírbolt. Lehet, hogy Odüsszeusz palotája Lefkadán volt?

Mükénéi kori Sírboltot találtak Lefkadán.

Görögország nyugati partjánál fekvő Lefkada (az ókori Leucas, Λευκάς ) szigetén útépítés közben egy félig megsemmisült ókori sír került elő. A sír a mükénéi éra kaptár alakú sírboltjaival mutat párhuzamot, de azoknál jóval kisebb. A most talált építmény átmérője 9 láb (275cm) szemben a mükénéi Atreusz kincsestárának nevezett sírbolttal, ami 46 láb (14m).

Lefkada mükénéi sír.

A sír nem volt üres, Stavropoulou-Gatsi régész elmondta, hogy találtak néhány emberi csontot, továbbá összetört kerámiákat, két pecsétkövet, féldrágaköveket, réz eszközöket, szövőszékhez tartozó agyag súlyokat, valamint arra utaló jeleket, hogy a sírt már korábban kifosztották. A leletek alapján a sír korát 3000 évesre teszik.

A most talált régészeti leltek több szempontból is fontosak. Ez a sírtípus a görög szárazföldre és Krétára jellemző, más helyeken ritka.  Lefkadán még nem került eddig elő a műkénéi korból lelet, másrészt a most talált mükénéi sír ismét fellobbanthatja a vitát  arról, hogy hol volt Odüsszeusz palotája.  A mostani lelet esetleg alátámaszthatja Wilhelm Dörpfeld homéroszi szöveghelyekre alapozott elméletét miszerint a homéroszi Ithaka és Odüsszeusz palotája Lefkadán volt.

A kép és a cikk forrása: ABC NEWS

Google maps PAQ a GOOGLE EARTH felületén HOSTING ABC logo